twilightagain - G-Portál

AJÁNLOM AZ OLDALT

Menü

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Álom vagy valóság

1.Fejezet: Változás

„Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!”

(Stephenie Meyer)

Az életemet ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor arra a legjobb szó talán az unalmas lenne. Nincs semmi izgalmas az életemben, itt a legszórakoztatóbb dolog, amit csinálhatsz az, ha elmész a barátaiddal az erdőbe túrázni, de ha már szinte az egész erdőt bejártad, akkor semmi izgalmas nincs benne. Az egész életemet apámmal töltöttem, mert az anyám meghalt három éves koromban. Apám nem tudta elfeledni az anyámat, így visszaköltöztünk a szülővárosába, Forksba. Forks nem igazán az az üdülőparadicsom. Szinte mindig esik és borús az ég. Azért néha nyáron kisüt a nap, akkor a legtöbben a tengerparton töltik a napot. Ettől eltekintve mégis sokan jönnek ide. De miért? A válasz rá: az Alkonyat.

Az Alkonyat nagy sikere miatt sokan meg akarták nézni azt a helyet, ahol játszódik, így Forks a turisták legfőbb célpontja lett. Ahhoz képest, hogy a legtöbb ember nagyszerű könyvnek tartja, én még egyszer sem olvastam el vagy néztem meg a filmet. Ez sok mindenkinek nem tetszett a baráti körömből. Nem mintha olyan sokan lettek volna. Aztán egy nap a legjobb barátnőm, Lizy unszolására a kezembe vettem a könyvet, mintha lett volna más választásom. Mert szerinte ha egy tizenhat éves lány még egyszer sem olvasta el az Alkonyatot, az már gáz. És most itt tartok, bent ülök a szobámban az Alkonyat első kötetével a kezemben.
Kinyitom az első oldalon, gyorsan átlapozom a köszönetnyilvánítást, majd veszek egy nagy levegőt, és elkezdem olvasni az első fejezetet. Nem tart sokáig, míg elkezdem unni, és már tenném le a könyvet, mikor...

- Drágám, gyere le vacsorázni! - kiabálta apám.

Épp jókor - gondolom magamban. Leteszem a könyvet az ágyamra, de előtte gyorsan behajtom azt a lapot, ahol éppen tartok.

- Megyek - kiabálok le apámnak.

Lesietek a lépcsőn, majd bemegyek a konyhába. Apa ott áll a tűzhelynél, és éppen most veszi ki a sütőből a csirkét. Én odalépek mellé, és kiveszek gyorsan két tányért, majd leteszem az asztalra.

- Hmm, csirke. Jól néz ki apu. - mondom mosolyogva.
- Köszi, kicsim. Ülj le nyugodtan, egy perc, és ehetünk is.

Én csak bólintok, és engedelmesen leülök az asztalhoz. A vacsora csendesen telik, majd már fel akarnék állni, hogy elmossam a tányérom, mikor apám megszólal.

- És mondd Hayley, hogy telt a napod? - kérdezi kíváncsian.
- Jól - mondom műmosollyal az arcomon. Ugyanolyan volt mint, a többi nap.
- Értem.
Elmostam a tányérom, majd odamentem apuhoz.
- Jó éjt, apu - mondtam, majd egy puszit adtam az arcára.
- Neked is - válaszolt, miközben viszonozta a puszit.

Felmentem az emeletre, bezárkóztam a fürdőszobába. Levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a csapot, és a langyos víz azonnal folyni kezdett, igazán kellemes volt. A zuhany után megszárítkoztam, és megszárítottam a hajam. Miután befejeztem a hajszárítást, bementem a szobámba, felvettem a pizsamát, és lefeküdtem az ágyamra. Fejemet lehajtottam a puha párnára, és becsuktam a szemem. Vártam, hogy jöjjön az az ismerős álmosság, ami szokott, de nem jött. Megpróbáltam újra elaludni, de nem sikerült, így úgy döntöttem, hogy ha nem tudok elaludni, akkor elkezdek olvasni, és attól talán elálmosodok.
Felkapcsoltam az olvasólámpát, majd kezembe vettem az Alkonyatot. Kinyitottam ott, ahol a lap meg volt hajlítva. Erőt vettem az olvasáshoz, és már olvastam is. Ahogy reméltem, az olvasástól elálmosodtam, és már kezdtem mindent homályosan látni. Letettem az éjjeliszekrényemre a könyvet, majd lekapcsoltam a villanyt. Fejemet lehajtottam a párnára, és nem kellett sokat várnom, már jött is az ismerős álmosság, és el is aludtam.

Egy erdőben voltam, mindenhol fenyőfák voltak. Körülnéztem, hogy van-e itt rajtam kívül valaki, de csak én voltam. Nem akartam itt maradni, úgy éreztem, mintha valaki vagy valami figyelne. Elindultam előre, de közben mindig a hátam mögé tekintgettem. Egyszer csak egy apró fénypontra lettem figyelmes, követni kezdtem a fényt, ami egyre fényesebb és nagyobb lett, majd egy tisztásra értem. Elámultam a látványtól. Egy csodaszép ház állt a tisztáson. Közelebb mentem, és valaki hirtelen kijött a házból. Innen nem tudtam megmondani, hogy férfi vagy nő, így közelebb mentem. Ahogy egyre közelebb értem a házhoz, úgy egyre jobban láttam az idegent. Megállapítottam, hogy az idegen egy férfi. Félnem kellett volna, de nem tettem. Aztán teljesen kirajzolódott az idegen.

Eltátottam a szám. Olyan gyönyörű lényt még élemben nem láttam. Felém nyújtotta kezét, és én nem tudom miért, de elfogadtam. Felnéztem rá, hogy jobban megnézhessem. A haja vörösesbarnás volt, gyönyörű barna szemei voltak, és hátborzongató, de egyben csodaszép, hófehér bőre. Furcsa, állapítottam meg. Valamiért úgy éreztem, mintha ismerném valahonnan, de nem tudtam, honnan. Aztán egy név jutott eszembe. Edward. Lehet, hogy Edwardnak hívják? - gondoltam. Erre az idegen arcán egy csibész mosoly jelent meg.

- Igen - szólalt meg.
Ledermedtem. Miért mondta azt, hogy igen? - kérdeztem magamtól. Furcsán nézhettem, mert újra megszólalt.
- A kérdésedre válaszolva, azért mondtam, mert Edwardnak hívnak.
- Na ez kész elmebaj, te hallod a gondolataimat?
- Igen - válaszolt könnyedén, mintha nem is lenne nagy dolog.
Várjunk csak, nem hallottam már ezt valahol? Edwardnak hívják, és gondolatolvasó. Aztán eszembe jutott valami.
- Mi a vezetékneved?
- Cullen.

Mintha minden megállt volna körülöttem. Ez biztos csak egy álom, ez nem lehet igaz, hogy pont az Alkonyat szereplője áll előttem. Ez biztos csak egy álom - gondoltam.
- Ez nem álom, Hayley. - mondta Edward arcán egy mosollyal. - Ez a valóság...
Reszketve ültem föl az ágyamban. Az egész testemet izzadság borította.
- Hála Istennek, csak egy álom volt - mondtam ki megkönnyebbülve.

Kikászálódtam az ágyból, és egyenesen a fürdőbe mentem. Levettem az izzadtságtól vizes lett pizsamám, és a szennyes kosárba tettem. Beálltam a zuhany alá, langyos vizet engedtem magamra. Miután végeztem a fürdőben, visszamentem a szobámba, majd a szekrényhez léptem, kivettem egy fekete topot és egy farmernadrágot.
Miután felöltöztem, utamat a konyha felé vettem. Mikor leértem, furcsállva vettem észre, hogy apa még nem készítette el a reggelit, pedig már elmúlt hat óra. Lehet, hogy elaludt? - gondoltam. Felmentem az emeletre, hogy megnézzem, hogy a feltevésem igaz-e. Bekopogtam apám szobájába, de nem válaszolt senki sem. Még egyszer bekopogtam, de hangosabban, de ugyanaz volt rá a válasz. Nem vártam tovább, benyitottam. Egy üres szoba látványa fogadott. Hol lehet apa? Ilyenkor még itthon szokott lenni, és ha el is menne, akkor is hagyna üzenet. Ideges lettem, hogy valami történt vele. Beléptem a szobába, és azt vettem észre, hogy a személyes tárgyai is eltűntek. A szekrényéhez léptem gyorsan, majd kinyitottam. A szekrénye... üres volt. Reszketni kezdtem. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Hova... hova tűnt apa? Itt hagyott? Miért... miért – motyogtam, miközben a könnyek záporozni kezdtek a szememből.
Mihez kezdjek? - kérdeztem hangosan, mintha válaszolhatna is rá valaki.

Egyvalami jutott csak eszembe. Berohantam gyorsan a szobámba, és a táskámban a telefonom után kutattam. Megkönnyebbültem , mikor végre megtaláltam. Gyorsan beléptem a hívólistámba, és ijedten vettem észre, hogy nincs benne apa száma, de nem csak az övé, hanem mindenki másé is eltűnt. Miért nincs benne egy telefonszám se? Nem tudtam, mit csinálhatnék, így most már. Felvettem a táskám, és lerohantam a lépcsőn, majd ki a házból, és a mellettünk lévő házhoz siettem. Bekopogtam, és vártam, hogy Mr. Smith ajtót nyisson. Léptek zaját hallottam, majd azt, hogy a zár kattan az ajtón, majd kinyílott. Egy ismeretlen arc fogadott.

- Igen? - kérdezte nem valami kedvesen az ismeretlen férfi.
- Én... Mr...Smith-t keresem - dadogtam.
- Kit? Én nem is merek semmilyen Mr. Smith-t. - Hagyjon békén!
Majd az arcomra csapta az ajtót. Mi történt itt? Hova tűntek az emberek? Nem tudtam, mihez kezdjek, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek az iskolába, talán ott válaszokat kapok. Rettegtem, miközben az iskola felé mentem. Féltem, hogy valami történt apával, és furcsállottam, hogy Mr. Smith is eltűnt. Előttem kirajzolódott az iskola ismerős körvonalai, és kicsit megnyugodtam.

Belépve az iskolába már el is illant a nyugalmam. Minden megváltozott, semmi sem olyan volt, mint régen. Gyorsan átfúrtam magam a diákok között, akik furcsán néztek rám. Nem tudtam miért, nem volt rajtam semmi furcsa. Vagy mégis? Elértem egy lépcsőhöz, amin felmentem, majd egy hosszú folyosón át elértem végre az iskolaigazgató ajtajához. Bekopogtam.

- Bejöhet - szólt egy ismeretlen hang.
Benyitottam, és az asztal mögött, nem a kedves Mr. Brown állt, hanem egy mogorva kinézetű férfi.
- Maga lenne az új tanuló, Hayley? - kérdezte.
Ledermedtem. Új diák, én? Amióta az eszemet tudom, én úgy emlékszem, hogy idejártam. Nem tudtam, mit mondjak. Teljesen összezavarodtam.
- Igen - nyögtem végül ki.
- Köszöntelek akkor az iskolámban. Tessék, itt az órarended - nyújtotta felém.
Elvettem, és megnéztem. Ugyanaz volt, mint ami eddig.
- Az első órája biológia. A másodikon találja, a folyosó végén a termet. Az első órára elkísérem – mondta, miközben felállt a székéből.
- Köszönöm.

Megállt a biológiaterem előtt, amit már nagyon is ismertem, majd bekopogott. Bement, és pár perc után kiszólt, hogy menjek be. Reszkettem, ez már túl sok volt nekem, de engedelmeskedtem. Beléptem a terembe, ami ismerős volt, egyben volt benne olyan is, ami új. A tanár, ahogy minden ember, ismeretlen volt. Azt hittem, hogy már nem történhet velem semmi új, de ahogy az osztály felé néztem, kitágultak a szemeim. Az egyik asztalnál ott ült Edward mellett, felismertem a könyvből Bellát, aki épp úgy nézett ki, ahogy Stephanie Meyer leírta. Egymás fülébe súgtak valamit. Mi történik itt? - kérdeztem magamtól. Majd körbenéztem az osztályon, és megláttam Alice-t, és végül Jaspert is. Ez biztos csak megint egy álom. Ez nem történhet meg velem, ez nem lehetséges. Feltűnhetett nekik, hogy őket nézem, mert mindegyikük engem kezdett nézni furcsán. Gyorsan a padlót kezdtem fixírozni. Aztán krákogásra lettem figyelmes. Oldalra pillantottam, és a tanárt vettem észre, ahogy engem néz.

- Ha megtenné, hogy bemutatkozik az osztálynak...
- Igenis - válaszoltam, és közben újra felnéztem az osztályra, de odafigyeltem, hogy nehogy valamelyik Cullen vagy Bella szemébe nézzek.
- A nevem Hayley Swan - nyögtem ki. Az osztályt nem nagyon érdekelte a nevem, de a vámpírok, és Bella is furcsán néztek. Igen tudom, furcsa, hogy ugyanaz a vezetéknevünk, de sokaknak lehet a vezetékneve az, hogy Swan. Attól még nem biztos, hogy van köztük vér szerinti kapcsolat.

- Üljön le nyugodtan - mondta kedvesen.
Én csak bólintottam, és a helyem felé vettem az irányt. Már majdnem ott voltam, mikor a tanár megszólalt.
- Lenne egy kérdésem Önhöz, Ms. Swan.
- Igen? Mi lenne az, Mr. Mason? - kérdeztem.
- Van valami kapcsolat Ön és Bella Swan között?
Jaj, ne már, most tényleg. Gondoltam, hogy valaki meg fogja kérdezni, de arra nem számítottam, hogy éppen az egyik tanár. Ránéztem Bellára, és Edwardra, és láttam rajtuk, hogy ők is kíváncsiak rá. Nem akartam hazudni, így csak azt mondtam, ami igaz.
- Nem, nincs vér szerinti kapcsolat közöttünk, de nagyon jól ismerem őt - mondtam mosolyogva.
Rájuk néztem, és láttam, hogy kikerekednek a szemeik. Nem akartam ezt mondani, csak valahogy kicsúszott a számon.
- Értem, akkor most már tényleg leülhet a helyére.
Engedelmeskedtem, és utamat újra a helyem felé vettem. Éreztem, hogy figyelnek, mind a négyen és már megbántam, hogy ilyen hülye voltam, hogy azt mondtam, hogy ismerem Bellát. Egész órán éreztem, hogy Alice és Jasper engem figyel. Mikor meghallottam a csengőt, tudtam, mit kell tennem. Gyorsan betettem a táskába a füzetem és tolltartóm, már szaladtam is kifelé a teremből. Ám mielőtt kiérhettem volna a teremből, valaki megfogta a csuklóm. Hátrafordultam, és két barna szemmel találkoztam, amiből csak úgy áradt a ridegség. Megpróbáltam kiszabadítani a csuklóm, de a szorítás egyre erősebb lett. Megijedtem, mert a teremből már mindenki kiment, kivéve rajtam kívül négy személyt. Bátorságot vettem, és megszólaltam.

- Elengednéd végre a kezem? - förmedtem rá.
De nem engedett. Kifújtam a levegőt, majd újra megszólaltam.
- Rendben, akkor megengednéd, hogy leüljek? - kérdeztem gúnyosan.

Végre meghallhatta, amit kértem, mert leültetett egy asztalhoz, és elengedte a csuklóm. Most biztos, hogy álmodok, nem tudom elhinni, hogy ők négyen itt vannak előttem, még akkor is, ha nem épp kedvesek hozzám.

- Honnan ismered Bellát? - kérdezte Edward ridegen.
- Ismerem és kész. Nem tartozik rátok, talán csak Bellára - vágtam vissza.
Edward szemében dühöt láttam, és tudtam, ha így fogok velük továbbra is beszélni, akkor még csinál velem valamit.
- Rendben, Edward elmondom, csak nem kell ennyire feldühödnöd.
Értetlenséget láttam az arcukon. Én erre nem tudtam nem elmosolyodni.
- Honnan tudod a nevem?
- Ismerlek és tudom, hogy mi vagy - mondtam ki nyugodtan. Ha le lehetne leírni, hogy milyen képet vágtak, mikor felfogták a szavaimat.

Nem tudom, hogy honnan jött a nagy magabiztosság, de jó volt látni, ahogy nem tudták, hogy mihez kezdjenek. Felálltam a padtól, és a szemükbe néztem. És elindultam kifelé az osztályból. Nagyon le lehettek döbbenve, mert úgy tettek, mintha észre se vették volna, hogy elmentem. Mikor kiértem a teremből, futni kezdtem. Elhagyott az a nagy bátorság, és helyét félelem vette át. Kifutottam az iskolába, át a parkolón, míg az erdőbe nem értem. Tudtam, hol vagyok és tudtam, hogy merre kell mennem, ha haza akarok jutni, ha egyáltalán még lehet azt a házat otthonnak nevezni. Rohantam hazáig. Ahogy gyanítottam, jó irányba mentem, mert egy félóra múlva már az erdő szélén voltam, és láttam a házunkat. Gyorsan átszaladtam az úttesten, berohantam a házba. Becsuktam az ajtót, akkor fogtam csak fel, hogy teljesen egyedül vagyok, a barátaim, a szomszédaim és apu is eltűntek. Nincs senki, aki segíthetne. A térdeim megremegtek, s a földre hanyatlottam. A szememből újabb könnyek törtek elő, és nem tudtam, mihez kezdhetnék. Aztán egy ötletem támadt, talán mégis van valaki, nem is valaki, hanem valakik, akik segíthetnek. Ettől az ötlettől vezérelve felmentem a szobám, és keresni kezdtem, és az ágy alatt meg is találtam az Alkonyatot. Eldöntöttem, elmondok Edwardéknak mindent, de előtte el kell olvasnom a könyvet, mert ha kérdéseket tesznek fel nekem, akkor tudnom kell rá válaszolni. Lefeküdtem az ágyamra, és belemerültem az olvasásba.